Azon az estén is – mint addig is mindegyiken – jókedvűen tértem be a Randevú nevű kávéházba. János, a tulaj, szemmel látható unalommal könyökölt a sarkon, bámulva a semmibe. Amikor észrevett, rögtön felderült az arca, tudtomra hozva, hogy valami fontos mondanivalója van a számomra.
– Helló, Fürge, két pincsi keres, ott ülnek a sarokban! Csak tudnám, hol szeded fel őket?!
Élveztem a kíváncsiskodását. Jancsi mindig is vágyott...